
Ha a negyvenes, ötvenes korosztály számára feltesszük a kérdést, mi jut eszükbe a szó hallatán: nyári tábor, bizonyára nem kell sokat gondolkozniuk a válaszon.
Gyermekkorunk legfontosabb nyári élményei közé tartozott, amikor végre becsomagolhattuk fürdőruhánkat, papucsunkat, édesanyánk még betett a bőröndünkbe egy-két fontos és praktikus ruhaneműt, és felszállhattunk a vonatra. Irány a tábor!
Nem volt gondunk semmire, ej, haj, szállt az ének, zengett az ének, szép volt az élet, égett a tábor "tüze". Olyan hamar elszaladt a hét, hogy alig akartuk elhinni, hogy vége.
Ráadásul alig került többe, mintha otthon pusztítottuk volna a kenyeret, még egy segédmunkás anyuka és apuka is meg tudta fizetni akár mind a három gyerekének is. Nem kellett előtte jópár hónapig arra spórolnia a családnak, hogy a gyerek egy-két hétig jól érezhesse magát. Természetes volt mindannyiunknak, hogyha nyár, akkor tábor!
De mi maradt ebből mára, a mai gyerekek számára?
Csavargás az utcán, semmittevés a nyári szünetben, lógás, unatkozás, jobb esetben számítógépezés vagy tévézés. Manapság alig van már olyan, amit úgy hívunk: tábor.
Bár az iskola köteles ún. napközis tábort "üzemeltetni" a szünetben, de az mégsem igazi tábor. Csak többnyire gyermekfelügyelet, és jószerivel csak azok a szülők veszik igénybe, ahol még olyan kicsik a lurkók, hogy végképp nem lehet egyedül hagyni őket egész napra.
Mi marad? A mérgdrága, bérből- és fizetésből élő emberek számára biztosan megfizethetetlen lovas-, úszó-, vagy kézműves tábor, ahol bár valóban nagyon magas szintű ellátást kapnak a gyerekek, de kérdem én, hányan tudják azt megfizetni? Melyik réteg az, amelyik 20-30 ezer forintot tud kiadni azért, hogy a gyerek egy hétig, 10 napig jól érezze magát? És akkor még az csak egy hét az egész nyárból! De hány hét is van június közepétől szeptember 1-ig?
Ja, persze, ott vannak még a nagyszülők is! Természetes, hogy ők is kiveszik a részüket a nyári üdültetésből, de valljuk be, azért az mégsem a saját korcsoportjuk, és az mégsem igazi tábor!
